Földrajzi fekvés, történelmi múlt Budapest - Zimonyi vasútvonal mellett fekvő nagyközség: 1039 házzal, és 4488 legnagyobb részt református vallásu lakossággal. Postája, távírója és vasutállamosa van. /Ezen adatok az 1910 es évek elejére szólnak/. Lackháza kecskeméti szék kirendeltségnek látszik csupán, de valószínűnek látszik, hogy egykor magának Kuthennek székhelye volt. A jászkunok IV. Béla alatt 1239-ben a mongolok pusztitásai elől menekülve hazánk területére érkeztek. A harcias népet, mely Kuthen vezérlete alatt mintegy 40.000 családból /ez kb. 200 ezer lélek/ állott, akiket a király szivesen látott, és velük látszólag szerződést kötött. Kuthen, maga a Duna - Tisza közepén, az Ó - Duna mentén telepedett le, hogy a királyi udvarhoz közel legyen. Kuthen halálát a magyar urak féltékenykedése okozta, de ezzel kihivták a kunok bosszúját. Ez végzetessé vált, hiszen ekkor volt a tatárok betörése is, igy a kunok békés letelepedése nem volt biztosítva. Később a király viassza hívta őket, letelepítette és két széket /járást/ alapítottak. A legnagyobb kun város Halas volt, utána Kecskemét. Laczkháza a kecskeméti székhez tartozott.
|
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
