II. KRASZNA-MENTI Népművészeti tábor
Immár második alkalommal került megrendezésre a KRASZNA-MENTI Népművészeti tábor Krasznán, augusztus 6-13. között, ezúttal egy újonnan létesült rendezvényparkban, a faluszélen, az úgynevezett „Egyházfele” legelőn, egy hektáros területen. A rendezvénypark ünnepélyes megnyitójára és felavatására szerdán került sor, melyen részt vett és ünnepi beszédet mondott Seres Dénes Szilágy megye RMDSZ képviselője, Pop Imre polgármester. Az ünnepélyes felszentelést Kádár György református lelkipásztor valamint Chis Nicolae ortodox pap végezték. A ünnepség részeként – amelyen a tanácsosok és a legelőbizottság képviselői is jelen voltak – sor került egy platánfa ültetésére is amelyet Dimény Miki helyi vállalkozó ajánlott fel a rendezvény céljaira.
A táborba Debrecenből, Nyíregyházáról, Nagyfaluból, Varsolcról, Zilahról és Krasznáról érkeztek, kb. 110 gyerek. Az egyhetes program változatos foglalkozásokat és élményeket tartogattak a résztvevőknek. Antal Dóra és Antal Roland főszervezők vezetésével volt néptánc oktatás, ahol a kraszna és berettyó menti táncokkal ismerkedhettek meg a résztvevők. Minden nap más-más falu táncaival foglalkoztak. Így többek között Kraszna, Varsolc, Szilágybagos, Szilágynagyfalu. A kraszna- menti csárdásoktatással Orosz Györgyi Fanni és Puskás László foglalkozott.
A táborban a gyerekek nap mint nap kézműves foglalkozásokkal is bővíthették ismereteiket. Motkó Géza és Motkóné Szabó Csilla foglalkozás vezetők segítségével a vesszőfonás fortélyait sajátíthatták el. Főzött, hántolt és hasított vesszőből készítettek a táborlakok, különböző tárgyakat és kosarakat.
A népi ékszer készítés is nagy népszerűségnek örvendett a táborlakok körében, amely foglalkozás alatt, Antal Dóra irányításával különböző fülbevalókat, nyakékeket, karkötőket és gyűrűket készítettek.
Medvegy Andrea segítségével ismerkedhettek meg a gyerekek a nemezeléssel. A legősibb textilanyag amit gyapjúból erős gyúrással víz segítségével a „nemezeléssel” kapunk.
Ezek mellett különböző sport jellegű népi játékokban kamatoztathatták tudásukat a táborlakok, Antal Roland és Puskás László vezetésével. Az ügyességi játékoknak az a lényege, hogy valamely eszközzel a játszó kellő ügyességgel tudjon bánni. Ezek csak abban különböznek a többi játéktól, hogy nincsen nemzetközileg elfogadott szabályrendszere mint a focinak vagy kosárlabdának.
Akit pedig a híres ősmagyar fegyver az íj érdekelt, Barna László foglalkozás vezető közreműködésével, kipróbálhatta tehetségét az íjászatban is. Továbbá lehetőség volt kipróbálni más jellegzetes magyar fegyvert mint a csatacsillag, kelevéz, karikásostor.
Minden este nyolc órától táncház volt, amelyre a falubeliek, szülők és érdeklődök is kilátogattak. Kedd este a krasznai népviselet és tánc bemutatására került sor, Lelik Berta és Cseke Ferenc továbbá a volt Bokrétások közül Kabai András, Kabai Erzsébet, Bírta Árpád, Bírta Erzsébet valamint Dimény Sándor és Dimény Berta közreműködésével. Természetesen élő zene is volt, Lakatos Miki és zenekara már a reggeli táncpróbáktól kezdődően az esti táncházzal bezárólag szolgáltatták a talpalávalót.
Összegzésképpen elmondható, hogy a tábor résztvevői az egyhetes programsorozat alatt jól érezték magukat, a kraszna - menti magyar népművészet és kultúra terén bővíthették ismereteiket és tudásukat. Mindezek mellett remek lehetőség volt a könnyed kikapcsolódásra és szórakozásra, új barátságok kötésére. A jó hangulatot még az időközben rossz időjárás sem tudta elrontani. Reméljük a következő évben ismét alkalmunk lesz köszönteni ugyanitt, a tábor résztvevőit.
További képek a Galériában megtekinthetők.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Română
